Nagy a pangás a munkahelyen, ezért még nem üt be a krach, írok pár sort. A következő szösszenet egy archív sztori.

Zoét egy érdekes módon ismertem meg. Debrecenbe jártam egyetemre (1 évet, nem fejeztem be) és mikor unalmamba fel le járkáltam a főépület előtt, megláttam egy magányosan áldogáló néger csajt. Odamentem hozzá és megszólítottam angolul. Megjegyeztem, hogy nagyon elhagyatottnak tűnik és nem-e tudnék neki segíteni. Erre persze nagyon boldog volt, hogy végre tud valakivel normálisan angolul beszélni, mivel én vagyok a 7. ember akivel próbálkozott, de az előzőek a yes,no pároson kívül semmit nem tudtak (ez tényleg vér ciki, egyetemisták és angolul nem tudnak...). Kérdezett pár dolgot, hogy melyik terem, merre található (orvosira járt és a Kossúth Egyetem főépülete nem egy helyen van helyileg az orvosi egyetemmel). Persze én még csak 1-2 hónapja jártam oda, ezért nem igen tudtam még fejből a helységeket, de szivesen felajánlottam a segítségemet a keresésben.

Közösen jártunk fel-le az épületben és közben beszélgettünk. Nagyon élveztem a társaságát, mert nagyon művelt volt, de mégsem volt beképzelt. Elkértem a számát, mert szerettem volna vele még találkozni. Az első randin annyira jól összeismerkedtünk, hogy a csaj feltett egy elég furcsa kérdést:"Kezdek beléd habarodni, járnál egy néger csajjal?" Eléggé meglepett a kérdése, mert én egyáltalán, nem tekintettem rá úgy, mint egy néger csajra, hanem mint egy nagyon jó nőre. Ezért persze egy csókkal válaszoltam.

Innentől kezdve felhőtlen volt az élet. Boldogság, szerelem, meg minden. Sajnos ez csak közel fél évig tartott. Mivel befejezte az egyetemet és haza kellett repülnie. Itt nagy dilemmában voltam, hogy vele tartsak e vagy sem. Elvileg még munkahelyem is lett volna, de nem mentem. Miért? Nem tudom megmondani. Egyszerüen maradtam, pedig úgy érzem, hogy képes lettem volna mindent hátrahagyni (szülők, barátok, egyetem) és vele menni. Egy darabja a szívemnek vele ment és azóta sem találtam hozzá hasonló odaadóan szerető nőt.

u.i. Az egyik blogban, amit tegnap olvastam, hogy a vietnámi nők sokkal odaadóbbak a magyar nőknél, teljes mértékben aláírom (lásd ezt a posztot). Egyszerüen kivétel nélkül eddig minden nőnél azt tapasztalom, hogy számítóan döntenek és hazudnak a szemedbe...